Még ha a legtöbben nem is éltünk a Holdra szállás történelemformáló pillanatában, 1969. július 20-án, Neil Armstrong amerikai asztronauta szavai bizonyára mindannyiunk fülében ismerősen csengenek. Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek. Hány embernek volt idáig lehetősége a lábnyomát a Hold homokjában hagyni, azaz mennyien léptek a mai napig égi kísérőnk felszínére?
1961-ben a Szovjetunió Jurij Gagarin személyében eljuttatta az első embert az űrbe, komoly fejtörést okozva ezzel az amerikaiaknak. Ne feledjük, hogy 1961-ben még javában zajlott a két szuperhatalom közötti hidegháború, amely nem csupán a gazdaságra, a kultúrára, a fegyverkezésre, de a kozmosz meghódítására is rendkívüli hatással volt.
Miután a szovjetek a világon először embert küldtek az űrbe, az amerikaiaknak csattanós választ kellett adniuk. Olyat, ami elhalványítja a Szovjetunió dicsőségét, egyszersmind örökre eldönti a kozmosz meghódításáért vívott verseny sorsát. Ennek jegyében John F. Kennedy bejelentette, hogy az Egyesült Államok még abban az évtizedben a Holdra lép.
Égi kísérőnk meghódításának technikai megvalósítása az Apollo-programmal (1966-1972) csúcsosodott ki. A program számos személyzet nélküli űrrepülést valósított meg Föld körüli pályán, végül 1969. július 20-án az Apollo-11 két asztronautája, Neil Armstrong és Buzz Aldrin leszállt a Holdra. (Kettejük közül Armstrong volt az első, aki először a felszínre lépett.)

Hány ember lépett összesen a Holdra?
A történelmi tettel az USA kinyilvánította, hogy az űrversenyt kétségbevonhatatlan módon megnyerték. Az Apollo-11 dicsősége ugyan mindent elhomályosított, de tény, hogy azt követően is visszatértünk még kozmikus szomszédunk felületére. Jelenleg az utolsó (két) ember, aki a Hold felszínére lépett Harrison Schmidt geológus (nagyjából 115 kg kőzetmintát gyűjtött a küldetés során) és Eugene Cernan űrhajós, vadászpilóta. Ők 1972. december 11-én landoltak égi kísérőnk felszínén, és közel 75 órát töltöttek ott.
1969 és 1972 között hat Apollo-küldetésben összesen 12 ember járt a Holdon a mai napig. A nevük: Neil Armstrong, Edwin „Buzz” Aldrin, Charles Conrad, Alan Bean, Alan Shepard, Edgar Mitchell, David Scott, James Irwin, John Young, Charles Duke, Eugene Cernan, Harrison H. „Jack” Schmitt.