Az ikertelefon a modern videóhívások és internetes összeköttetések tükrében ma már rossz viccnek tűnik csupán, jóllehet volt idő, amikor a hétköznapok cudar valóságaként köszönt ránk. Mi volt az az ikertelefon, és miért hozta ki szinte az összes előfizetőt egy pillanat alatt a sodrából?
Az ikertelefon létezésének megértéséhez tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy Magyarország távbeszélő-ellátottsága még a volt szocialista országok között is igen alacsonynak számított. Beszédes adat: egy 1986-ban készült tanulmány szerint Budapesten 100 lakosra mindössze 35 beszélőállomás jutott. Vidéken még ennél is elkeserítőbb volt a helyzet.
A vezetékes telefon a rendszerváltoztatást követő években sem került elérhető közelségbe a lakosság számára, az igény leadását követően éveket kellett várni a vonal kiépítésére. Ezekben az időkben a mobiltelefon még csupán álom volt az átlagemberek számára, az első marok- vagy zsebtelefonok ugyanis 1997-1998 tájékán kezdtek szélesebb körben elterjedni.
Minden bosszúság forrása, az ikertelefon
A növekvő telefonigény kényszerű megoldást szült az úgynevezett ikertelefon-állomások formájában. Ez azt jelentette, hogy egy vezetéken két előfizető osztozott, ami némely esetben komoly konfliktusok forrása is lehetett. Ugyanis mialatt az ikerállomás telefonált, a másik fél nem kapott szabad vonalat, azaz nem tudott sem hívást indítani, sem pedig fogadni. Ha nem volt szerencsénk, és az ikertelefonos párunk szerette bő lére engedni a mondanivalóját, akkor egyszerűbb volt egy utcai pénzbedobós telefonfülkét keresnünk.
Az ikertelefonok a mobilok szélsebes terjedésével egyre inkább visszaszorultak, sőt napjainkra a fővonalas telefonok is kikopófélben vannak. Érdekesség, hogy az egykori hatszámjegyes telefonszámokat fővárosi viszonylatban 1989 szeptemberében változtatták meg, ekkor került az 1-es körzetszám a budapesti számok elé.
Kapcsolódó: Halló! Magyarul veszik fel a telefont világszerte? Mi köze a magyar Puskás Tivadarnak az egyetemes telefonos köszöntéshez?
