Égi kísérőnk meghódításának minden rögzített pillanata legendássá vált, így embert próbáló feladat egyetlen képet kiragadni a többi közül. Mégis, a most bemutatásra kerülő fotó a maga esetlenségével, véletlenszerűségével kivívta a holdraszállás legikonikusabb fényképe címet.
Buzz Aldrin asztronautát – többször szegezték neki a kérdést élete során – soha nem zavarta, hogy csak a második ember volt a világtörténelemben, aki egy idegen égitest felszínére léphetett. Aldrin ugyanis másfajta halhatatlanságot szerzett magának: ő lett az első ember, akiről fénykép készült a Holdon.

Ember a Holdon, fénykép a Holdon
1969. július 20-án megváltozott az emberiség története: a szovjetek vitathatatlan kozmikus érdemei mellett (első ember az űrben, első nő az űrben, első űrséta, első műhold) az amerikaiaknak sikerült megvetniük a lábukat a Holdon. Neil Armstrong elhagyta a leszállóegységet, majd eképpen üzenet haza a Földre:
„Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek.”
A szállóigévé vált mondaton túl Armstrong nevéhez fűződik az első embert ábrázoló fénykép elkészítése is a Holdon. A fenti képet az űrhajós társáról, Buzz Aldrinról készítette, és nagyszerűsége épp a tökéletlenségében rejlik. Aldrin sisakján ugyanis visszaverődik a fotó készítője, ami iskolapéldája annak, hogy miként ne készítsünk el egy felvételt. Legalábbis ideális esetben.
Ám a Hold meghódítása koránt sem mondható ideális esetnek, a fotó tehát így került be a történelembe. Neil Armstrong és Buzz Aldrin egy képen, az emberiség eljutott egy másik égitestre.