Habár a fénykép kidolgozásának története is megérne egy önálló írást, ezúttal mégis maradunk a világ legelső olyan fotójánál, amin ember(ek) látható(k). A képnek külön pikantériát ad, hogy a szereplők nem direktben kerültek lefotózásra, hanem mintegy véletlenül lettek részei a történelemnek. (Noha személyüket sajnos később nem sikerült azonosítani.)
A szóban forgó fényképet Louis-Jacques-Mandé Daguerre készítette el, és ha magát a fotózást nem is ő fedezte fel, de a képelőhívás aprólékos mozdulatait neki sikerült forradalmasítania. Elég legyen annyi, hogy az állóképek készítésének hajnalán komoly kémiai és vegyészeti ismeretekkel kellett rendelkeznie annak, aki meg szerette volna örökíteni az őt körülvevő világot.

Az első emberábrázolás fényképen
1839 április végén, május elején (pontosabbat nem tudunk) Daguerre hajnalban a lakása előtt elnyúló Boulevard du Temple-t fényképezte, miközben új képelőhívási módszerét csiszolgatta. Eközben sikerült elkészítenie a fenti fotót, mely tudtán kívül a világ első embert ábrázoló fényképe lett.
Kissé nehéz kivenni, de a kép lenti bal sarkánál – ahol az út kanyarodik – a Boulevard du Temple cipőtisztítója látható épp egy ügyfelével. Az tisztán felismerhető, ahogy a vendég egyik lábát felemeli a munka megkönnyítése érdekében.
Daguerre előtt emberről készült képmást kizárólag műalkotásként láthattunk (festmények, szobrok), így a fotó több szempontból is történelmi jelentőségű.