Einstein megbukott az iskolában?

Mind a mai napig azzal vigasztalják magukat a diákok egy nem túl fényesre sikeredett matematika dolgozat után, hogy lám-lám, Einstein megbukott matekból, mégis a valaha élt egyik legnagyobb tudós lett belőle. Mi igaz a legendából? Albert Einstein, a világ legismertebb fizikatudósa valóban elhasalt az iskolában?

A legenda úgy tartja, hogy a kis Albert annyira rossz tanuló volt, és annyira nem ment neki a számtan, hogy bizony egy alkalommal meg is bukott a tantárgyból. (Itt érdemes megjegyezni, hogy egyes híresztelések szerint a tudóst nem is matekból, hanem fizikából vágták meg, ami – tekintettel későbbi karrierjére – még pikánsabb ízt ad a legendának.) Lehet alapja a történetnek? Valóban a világ minden szegletében ismert tudós annyira rossz tanuló lett volna kiskorában, hogy bukott is? Ha így van, mitől lett egyszerre zseni, és a Föld egyik legokosabb, legzseniálisabb lángelméje?

Einstein valóban bukott az iskolában?

A történetet valószínűleg egy bizonyítványát magyarázó diák találhatta ki, ugyanis a legendából egy szó sem igaz. Épp ellenkezőleg: Einstein mind matematikából, mind pedig fizikából már nagyon korán kitűnően teljesített. Olyannyira, hogy kortársai előtt egy évvel felvételt nyert a zürichi műszaki egyetemre.

Albert Einstein érettségi bizonyítványa
Albert Einstein érettségi bizonyítványa. Algebrából és fizikából a legmagasabb érdemjegyet szerezte.

Érettségi bizonyítványából egyértelműen látszik, hogy algebrából, geometriából és fizikából is hatos – azaz az akkori legmagasabb érdemjegyet – szerezett. Einstein tehát nem hogy megbukott, de kitűnően teljesített matematikából és fizikából is.

A franciával állt némileg hadilábon

Einsteinnek a francia, mint idegen nyelv nem ment túl jól, a tantárgyból hármas osztályzatot szerzett. Persze még ezzel az érdemjeggyel sem járt közelében sem a bukásnak, így bizonyosan nem ez adott táptalajt a legenda elterjedésének. Ráadásul a fiatal tudós pótolta a hiányosságait: a műszaki egyetemre – ahova francia nyelvből is felvételiznie kellett – már gond nélkül felvették.

A legenda tehát cáfolva, Albert Einstein soha, semmilyen iskolában nem ismételt évet, nem bukott meg sem fizikából, sem matematikából, sőt, ennek épp az ellenkezője igaz: zsenialitása e két tárgyból már egészen korán megmutatkozott.


Nézz be a Retró Legendák fórum oldalára is

Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...