Hogyan csúszhatott át a cenzúrán A tanú című film?

Noha egybehangzó vélemények szerint Bacsó Péter kultikus filmmé nőtt alkotásának második részét jobb lett volna el sem kezdeni, ez semmit nem von le A tanú zsenialitásából. A film abban az időben készült, majd került bemutatásra, amikor a diktatúra valóban diktatúra volt, amikor egy-egy rosszul fogalmazott mondat miatt bárki rácsok mögött találhatta magát, és amikor az állampártot kritizálni egyenlő volt az öngyilkossággal. De hogy csúszhatott át az éles szemű cenzorokon, miért engedték egy ilyen, egyértelműen a fennálló szocializmusnak görbe tükröt mutató alkotás vetítését?

Bacsó Péter 1969-ben rendezte a filmet, amit annak témája, hangulata és kicsengése miatt természetesen azonnal be is tiltott a hatalom. Hogy nevén nevezzük az illetőt, egészen pontosan a Kádár-korszak kultúrpolitikájának fő ideológusa és mindenható ura, Aczél György volt az, aki megakadályozta a film levetítését, nagy nyilvánosság előtt történő bemutatását.

Mi volt a problémája az államhatalomnak a Tanú című filmmel?

Aki látta az alkotást, bizonyára feltűnt neki, hogy a szatírába hajló történetvezetés, a keserédes helyzetkomikumok, a ravasz vagy épp ostoba, de mindenképpen szánalmat keltő szereplők néha humoros, néha szomorkás életepizódjain túl a film markáns rendszerkritikát fogalmaz meg.

Az átlagember nyomorúságos kenyérszerzésétől a kényszerből történő feketevágáson át a politikai vezetők dilettantizmusán keresztül egészen a szocialista rendszer ésszerűtlenségének, működésképtelenségének szimbolizálásáig. Jó példa erre a magyar narancs teljesen felesleges, kizárólag politikai célokat szolgáló kikísérletezése, annak a „nép” általi eltulajdonítása, majd a vezetőség átejtése.

Bacsó Péter A tanú
Kép Bacsó Péter A tanú című filmjéből

A cenzúra persze nem volt sem vak, sem ostoba, az illetékes elvtársak azonnal jelentették Aczélnak, hogy Bacsó Péter filmje a Tilt kategóriába kellene, hogy essen.

A három T, azaz a Tilt, Tűrt, Támogat a szocialista kultúrpolitika e rendszerben született alkotásaira vonatkozott. A politikailag megbízható alkotókat és a rendszert pozitívan bemutató „termékeiket” támogatták, a semleges műveket tűrték, ám a politikailag nem kívánatos alkotásokat tiltották. A három T magyarországi meghonosítója – szovjet mintára – valószínűleg maga Aczél volt.

A tanú tehát az ítészek döntése alapján dobozban maradt, az nyilvánosan nem kerülhetett bemutatásra, sőt, minden jel arra mutatott, hogy abban a rendszerben nem is fog a hazai mozik és a TV műsorrendjére kerülni.

Hogyan kerülhetett mégis elő Bacsó Tanúja?

1979-ben (ne felejtsük, hogy a film ekkor már 10 éve dobozban hevert) nyugaton a Betiltott Filmek Fesztiváljára készültek. Az eseményre a magyar rendező alkotását is jelölték, és szinte borítékolható volt, hogy az erősen rendszerkritikus film vetítésre kerül a fesztiválon. (Hogy hogyan jutottak kópiához, az az ő titkuk marad.)

A hazai elvtársakat idehaza ez persze roppant érzékenyen érintette: nem elég, hogy az alkotás patikamérlegen méri meg a magyar szocializmust, de a film tiltása lényegében önigazolás arra nézve, hogy Bacsó filmje a hazai viszonyokat mutatja be. Kis túlzással a tiltással dokumentumfilmmé léptették elő a dráma-vígjátékot. Végtelenül kellemetlen helyzet lehetett, a gordiuszi csomó feloldását pedig abban látták, ha itthon – ugyan cenzúrázva, de – leveszik a tiltólistáról a filmet. Úgy gondolkodhattak – nagy valószínűség szerint itt is maga Aczél –, hogy a zöld lámpával két legyet üthetnek egy csapásra. Egyrészt nem lehet a Tiltott Filmek Fesztiválján bemutatni egy olyan filmet, ami nincs betiltva, másrészt idehaza demonstrálhatták, hogy a rendszer ennyire laza, rugalmas és békés, hiszen még ez az erős kritika is belefér.


Nézz be a Retró Legendák fórum oldalára is

Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...