Idehaza erősen tartja magát a legenda, mely szerint a moszkvai metró körgyűrűje azért épült meg épp azon a nyomvonalon, mert Sztálin rátette a kávéscsészéjét a tervekre, ami nyomot hagyott a dokumentumon. A tervezők nem mertek vitatkozni a kommunista vezetővel, sőt, tiszteletére a metróvonal színválasztása is a barna lett.
A szóbeszéd már csak azért is ingoványos talajon áll, mert az internetes keresés során kizárólag magyar nyelvű oldalak bukkannak fel találatként. Egy ilyen mérvű legendát – feltéve persze, ha igaz lenne – bizonyára más nemzetek is felkaptak volna, legalábbis említés szintjén. De nem.
Sztálin kávéscsészéjének sztoriját egyébként az egyik legnagyobb nemzetközi városi legendákkal foglalkozó weboldal, a Snopes sem említi, noha rengeteg szóbeszédet elemez az egykori vörös vezérrel kapcsolatban.
Az ötös metró körgyűrűje és Sztálin nyomot hagyó kávéscsészéje
Nézzük, hogy mi áll a szóbeszéd hátterében, egyáltalán hogyan alakulhatott ki a szóban forgó legenda. Tény, hogy a moszkvai metró egyik nyomvonala (egyébként az ötös számú, Koltsevaya nevű metróé) valóban kör alakú. Ha figyelmesebben megvizsgáljuk, ugyan kiderül, hogy azért, mert egyéb metróvonalakat köt össze, lehetőséget biztosítva az átszállásra, de ettől most tekintsünk el.
Tény az is, hogy az ötös számú moszkvai metróvonal színe barna. Ez valóban így van, noha vélhetően arról lehet szó, hogy a legenda „idomult” a már meglévő tervekhez. Mit is jelent ez a ködös megfogalmazás? A körgyűrű nyomvonala barna, így a sztoriban szereplő, nyomot hagyó folyadék a kávé lett (lehetett volna akár kakaó is, de az vélhetően méltatlan lett volna az oroszok hatalmas és tisztelt, roppant tekintélyű vezéréhez).
Ha a nyomvonal piros vagy vörös lenne, akkor a történet vélhetően úgy idomult volna a tényekhez, hogy a nyomot Sztálin vörösboros pohara hagyta. Ha szürke, akkor pedig a hamutartója. Mint látható, a legenda tetszés szerint behelyettesíthető, amíg el nem fogynak a színek a palettán.

Tervezőzseni, vakszerencse vagy szimpla hoax
Az említett ötös metróvonal körgyűrűje forgalmas csomópontok, vasúti pályaudvarok, sugárutak alatt húzódik, sok esetben vonalvezetésük is megegyezik, így tehermentesítve a föld feletti közlekedést. Sztálin tehát vagy egy olyan tervezőzseni volt, aki ösztönből még a kávécsészéjét is jó helyre tette, vagy vakszerencséje volt.
De az a lehetőség is fennáll, hogy a legenda szimplán egy hoax, ami a pesti utcákon terjedt el. Az ötös metró vonalvezetése egyébként sem alkot tökéletes kört, kizárólag a turista- és utas tájékoztató térképeken jelölik annak az egyszerűbb szemléltetés kedvéért. Ide kattintva látszódik a Koltsevaya valós nyomvonala, amiből világosan kiderül, hogy egy kávéscsésze nem hagy ilyen formájú foltot.