Ha az ördög bibliájának csúfolt színes-számos lapokkal történő játék nem is nyeri el mindenki tetszését, a legtöbb ember azért tisztában van azzal, hogy a pókert francia kártyával, az ultit pedig magyarral szokás játszani. De kik forgatták először a lapokat a kezükben, honnan erednek és mit jelentenek a rajtuk található szimbólumok?
Érthető módon az egyik legnépszerűbb játékszer ősét sok nemzet szeretné magáénak tudni. Kína, Perzsia, Egyiptom és India írott történelme is említést tesz az évszázadok során a társasági kikapcsolódás céljára megalkotott játéklapokról, biztos forrás azonban csak a 800-as évekből származik.
Amikor a 9. században a Tang-dinasztia idején Kínában kidolgozták a vékony falapokra történő nyomtatás technikáját, ezzel párhuzamosan nagyon hamar megjelent a mai játékkártya elődje is. Első írásos említése 868-ból származik: a császár lánya, Tongcsang hercegnő előszeretettel játszott férje családjának tagjaival.
A kártya európai megjelenése
Érdekes, hogy amíg a tenyérnyi lapokkal rendelkező játékszer népszerűségével keleten birodalmakat hódított meg, addig nyugaton száz és száz évnek kellett eltelnie, hogy csupán a létezése a köztudatba kerüljön.
A kártya az európai kontinensre hozzávetőleg az 1300-as évek második felében kerülhetett a Mameluk Birodalom közvetítésével, francia források 1377-ben említik először. A mameluk eredet lenyomata a mai napig fellelhető az európai kártyalapok szimbolikájában: a kehely, az érme, a kard szerepeltetése a lapokon tehát nem a kontinensünk találmánya. Az évek során a kártya jelképei ugyan idomultak az európai kultúrához, történelemhez – így megjelentek rajtuk királyok, királynék, lovagok – de a mameluk alapok mind a mai napig megmaradtak.
A játék finomodásával, a lapok egységesítésével a színek és az értékek felkerültek a felső sarkokba, lehetőséget adva arra, hogy a játékosok egy kézzel, legyező alakban tarthassák a kártyalapokat. Végül a 19. század elején megjelentek a vízszintes tengely mentén tükröződő lapok is, így a blattolóknak nem kellett folyamatosan forgatniuk a leosztást, elvéve ezzel az értékes időt a játéktól.
Napjainkban az európai játékkártyákat három főbb kategóriába soroljuk: francia, germán (svájci és német), illetve latin (spanyol és olasz). A három fő kategória szimbolikáját tekintve – ahogy fentebb említésre is került – meglehetősen hasonlít egymásra, habár a francia kártya változata kapcsán ma már kell némi képzelőerő, hogy felfedezzük az eredeti mameluk jelképeket.
Mi a helyzet a magyar kártyával?
Schneider József kártyafestő 1836-ban megjelent alkotását sajnos csak idehaza említjük magyar kártya néven, a világon leginkább Tell-, Helvét-, Német- vagy Négy évszak kártya néven ismerik. Külföldi kártyatörténészek – merthogy ilyenek is vannak – leginkább Tell-kártyának vagy évszakos kártyának nevezik a szakirodalomban.
A svájci szabadságharc résztvevőinek emléket állító magyar zsuga egyébiránt több tekintetben is rendhagyó az elődeihez képest. A kutatók egybehangzó véleménye szerint ugyanis nincs forrás arra vonatkozóan, hogy évszakok (ászok) azelőtt megjelentek volna a szimbolikában, mint ahogy alsók és felsők említéséről sincs tudomásunk.Legyen szó számítógépen vívott magányos pasziánszról vagy dollármilliókért folytatott nyilvános pókermérkőzésről a kártyajáték népszerűsége nem csökkent az idő múlásával és a technika fejlődésével. Nem árthatott neki sem tiltás, sem birodalmak bukása, forgatói ma is és ezer évvel ezelőtt is egyetlen jelmondat reményében ültek asztalhoz: Szerencsés lapjárást!
