Lengyel piac, KGST-piac, zsibvásár – ilyen elnevezésekkel illeték a rendszerváltást megelőző években kialakult, többnyire kétes eredetiséggel rendelkező (nyugatinak látszó) áruk beszerzőhelyét. Kétségtelen tény azonban, hogy mind közül a lengyel piac elnevezés vált ikonikussá, egy történelmi átmeneti korszak fémjelévé. De miért volt lengyel egyáltalán?
Hétzenés kvarcóra, pedálos Moszkvics, videó- és magnókazetták, „márkás” farmernadrágok, nívós kávék – egyszóval minden, ami az állami áruházak polcairól hiányzott, és akkor a nyugati piac előszelének gondoltunk. Persze, akkoriban még nem volt összehasonlítási alapunk a nyugati áruk vonatkozásában, nem volt fogyasztóvédelem, nem voltak tudatos vásárlók és kiterjesztett garancia, így minden gagyit rá lehetett sózni a gyanútlan vevőre.
Lengyel piac – de honnan a név?
De miért ragadt a „lengyel” jelző a piachoz? Mi köze testvérnemzetünknek a magyar áruforgalomban tömegesen megjelent bóvli cuccokhoz?
Az 1980-as évek elejére a lengyel gazdaság a csőd szélére került, a termelésben óriási visszaesések voltak megfigyelhetők. (Egyébként ezzel párhuzamosan a pénzhiány miatt vásárlóerős sem volt, a legyártott termékek amúgy sem tudtak volna gazdát cserélni). A lengyel felső vezetés tisztában volt saját gazdasága helyzetével, de tenni ellene nem igazán volt képes. Éppen ezért nem vetett gáncsot állampolgárainak, amikor azok külföldi eladásokkal igyekezek megszerezni a napi betevőt.
Ez azt jelentette, hogy az egyik szocialista országban megvették olcsón az árut (jellemzően ruhát, műszaki cikkeket, italt), a másik szocialista országban pedig némi haszonnal eladták ugyanazt. Persze, túlzás lenne azt állítani, hogy ez a „csencselős” módszer kizárólag a lengyeleknek jutott eszébe a szocialista blokkon belül, de tömeges méreteket öltve ilyen formán jelent meg.
Mai szemmel és gondolkodásmóddal könnyű lenne pálcát törni a ravasz kereskedők és a naiv vásárlók feje felett. Érdemes azonban némi empátiát gyakorolni a lengyel piac „szereplői” mellett: azt kell látni, hogy az eladó közel sem a busás haszon érdekében, hanem a napi megélhetése végett, családja eltartása érdekében árulta a gagyi Adidas zoknit. A vásárló pedig örült, hogy sikerült spórolnia kicsit a kosztpénzből, miközben „jó minőségű, nyugati” termékhez jutott. A felszínen mindenki örült, a mélyben pedig egy végtelenül nyomorúságos korszak húzta egyre lefelé a lábunkat.
