Egy hírportálon olvastam a minap, hogy Székesfehérvár mellett egy motoros balesetet szenvedett, életét a bukósisakja mentette meg. A hír kapcsán elgondolkodtam rajta, hogy vajon mióta áll ez a hasznos védelmi eszköz az ember szolgálatában?
Logikusan a legtöbben rávágnánk: a motorozás kezdete óta, hiszen teljesen kézenfekvőnek tűnik, hogy a jármű gyártói a biztonságra is gondoltak a kétkerekű közlekedési eszköz tervezésekor. Ez azonban óriási tévedés! Hosszú-hosszú éveknek kellett eltelnie attól a pillanattól kezdve, hogy az első gőzzel hajtott motor kigördült a műhelyből addig, hogy a bukósisak használata életeket mentsen.
Óriási sebesség védelem nélkül
A motorkerékpárok rohamos fejlődésének – népszerűségük mellett – az I. világháború is lendületet adott. Ennek tükrében nem csoda, hogy a kétkerekű járművek 1920 és 1930 között már bőven 200 km/h feletti sebességre voltak képesek. (Egészen pontosan 207 km/h volt a legnagyobb elért sebesség.)
Szinte hihetetlen, de a sofőr védelmére még ilyen gyilkos sebességhatár mellett sem gondoltak. (Jobb esetben a motorosok a repülőgép pilótái által használt bőr sapkát öltötték fel, de ez leginkább a széltől és hidegtől védett, mintsem az ütéstől egy baleset során.) Hogyan történhetet mindez ilyen őrült tempónál, miért nem jutott senkinek eszébe az emberi élet védelme?
Egyszerűen arról van szó, hogy akkoriban a szabályzók még nem voltak annyira szigorúak mint manapság. Napjainkban a járműgyártás során rengeteg előírást kell betartani, a környezetvédelmen keresztül egészen az utasok biztonságáig. Korunkban mielőtt a járműgyártók ontani kezdik a futószalagról a közlekedési eszközeiket, a szakemberek rengeteg töréstesztet, számítógépes szimulációt és egy sor biztonságtechnikai vizsgálatot végeznek el. Ám volt idő, amikor kizárólag a járműgyártásra, illetve a sebességrekordok döntögetésére koncentráltak.
Érdekesség, hogy az 1940-es években a brit hadsereg parafával és gumival bélelt bukósisakok használatát írta elő a lovas hadtesteknek, ám a motorosok fejének védelmére még mindig nem gondolt senki.
1953-ig kellett várni az első bukósisakra
A célzottan a koponyát védő eszköz kifejlesztésére csak 1953-ban került sor, így majdnem 100 év telt el a motor és a bukósisak megjelenése között. Kifejlesztése és szabadalmaztatása egy amerikai egyetemi professzor, CF „Red” Lombard nevéhez fűződik. A korszerű motoros bukósisakkal ellentétben ez a fejvédő még meglehetősen kényelmetlen volt, réteges szerkezete egyetlen célt szolgált, hogy viselője nagyobb fejsérülés nélkül megússza a balesetet.
Egy évvel később, 1954-ben Roy Richter rukkolt elő a világ első üvegszálas sisakjával, amely egyszerre védte a fej hátsó részét és a füleket is. Ez a bukósisak volt a legendás Bell 500, ami egyben legendásan sokba is került. A Bell 500-as sisak 200 dollárt kóstált, ami hozzávetőleg egy havi fizetés volt akkoriban, így kevesen engedhették meg maguknak ezt a fajta védelmet. Ennek ellenére a Bell mind a mai napig élen jár a bukó-fejlesztésben, és népes rajongói tábort tudhat maga mögött.
De mikor és hol vált kötelezővé a közúti közlekedésben résztvevő motorosok számára a fejet védő bukósisak használata? Meglepő, de nem az Egyesült Államokban és nem is Európában, hanem egy harmadik kontinensen. 1961-ben Ausztrália döntött úgy, hogy jogszabályban kötelezi a motorkerékpárosokat a sisak hordására. A döntés hatására – nem meglepő módon – országszerte visszaestek a koponyasérüléssel járó motorbalesetek.
