Miért üvölt a fában a féreg, mit nem teszünk az ablakba, és mitől túrós a közös ló háta? Ma ennek a három közmondásnak próbáljuk az idők folyamán kicsit homályba veszett eredetét kideríteni.
Üvölt, mint a fába szorult féreg – szoktuk mondani az éktelen kiabálásra. De hogyan üvölt a féreg, ha nincs is hangja? A mondás még azokból az időkből származik, mikor még éltek Magyarországon farkasok. Az állatokat a nép kártevőnek tekintette, így azokat sok helyen a féreg elnevezéssel illette. Egyes vidéki városokban, falvakban a farkast mind a mai napig toportyánféreg néven is ismerik. A fába szorult – azaz a csapdába esett – farkas pedig kétségbeesetten üvölt.
Ha valamivel nem büszkélkedünk, azt szoktuk mondani, hogy nem tesszük az ablakba. De miért épp az ablakba, miért nem az ajtófélfára vagy a padlásra? A mondás a háborúk idején született, amikor egy család férfitagja a fronton harcolt. Amikor levél jött tőle, akkor természetesen nagy öröm volt a háznál, hiszen a családtag tudatott magáról, a hír azt is jelentette, hogy életben van. A levelet az otthoniak kitették az ablakba, hogy lássa az utca apraja-nagyja: az ő katonabüszkeségük rendben van. Ebből adódik természetesen, hogy az olyan hírt, olyan eseményt, ami nem a dicsőségünkre szolgál, azt nem tesszük az ablakba.
Végül egy közmondás, ami az idők során – egy ékezet következtében – erősen félrecsúszott. Közös lónak túrós a háta – szoktuk emlegetni, ha valami dolgon közösködünk, ám az igazán egyik fél számára sem előnyös. A mondásban eredetileg nem a tejtermék, tehát a túró szerepel, hanem a „túr” szó, ami tajtékot, habot, és sebet is jelent. Közös lónak túros a háta, tehát a ránehezedő dupla súlytól tajtékos vagy sebes lesz az a szerencsétlen állat. Ugye, hogy így használva egészen más megvilágításba kerül ez a nagyon találó közmondásunk?
