Persze nem mostanában, az eset állítólag 1928-ban Párizsban történt a Felfedezők Klubja egy szokásos éves összejövetelén. Ha igazak a pletykák, a vacsora fő fogása egy több ezer éves, jégsírból kiolvasztott, s igen jó állapotban fennmaradt mamut lábszára volt, melyet megfőztek, fűszereztek, s feltálaltak a klub tagjainak. A mamuthúsnak – írják, akik találkoztak már vele –, borzasztó íze van.
Rengeteg olyan régi történetet lehet olvasni, miszerint kiéhezett felfedezők, vagy éppen helyi vadászok mamuttetemeket olvasztottak ki a jég fogságából, és nemes egyszerűséggel tűzön megsütve elfogyasztották azokat. Egyes feltevések szerint az eszkimók még mindig mamuthúst, illetve csontokat adnak a kutyáiknak, ha rábukkannak egy-egy ilyen leletre. A mamutevés szegről-végről logikusnak is tűnhetne, hiszen számtalan ősormányos állatot találtak már a jégben, s ezek közül is szép számban maradtak fenn viszonylag ép példányok. A hús, oxigén hiányában, a fagyban vagy az iszapban konzerválódhat olyan formán, hogy a bomlás nem indul meg. Kicsit ugyan eszement eledel, de ha a kíváncsi megtalálónak ilyen fajta étekre fáj a foga, alkalma éppen adódhatott a megízlelésére a történelem során.
1872-ben a New York Times például arról számolt be, hogy francia kalandorok, akik az Északi-sarkkört kutatták, Oroszországban fogyasztottak mamuthúst, amit sütve és főve is volt alkalmuk megkóstolni. Egy másik esetben James Oliver Curwood regény- és újságíró nyilatkozott úgy a Chicago Tribune című lapnak 1912-ben, hogy Észak-Amerikai utazásai során találkozott olyan indiánokkal, akik fagyasztott masztodont olvasztottak ki, majd ettek meg, miután megfelelően elkészítették. A regényíró szavai szerint a sültnek mélyvörös színe, s rettenetesen száraz íze volt. (Bár a masztodon közelebbi rokonságban áll az elefánttal, mint a mamuttal, de mivel a masztodonok hozzávetőleg 10.000 évvel ezelőtt kihaltak, ezért a történet szempontjából ez lényegtelen.)
Mamut vacsorára pleisztocén fűszerezéssel
Több internetes oldal is arról ad számot, hogy egykoron Szentpéterváron és Párizsban úgynevezett Mamut Banketteket rendeztek, melyek során a kiolvasztott ősállat húsát szervírozták fel, azonban ezen értesülések forrásai gyakorlatilag ellenőrizhetetlenek. A Michigan Times azt írja, hogy Alekszej Tikhonov paleontológus, az Orosz Tudományos Akadémia tagja, egy alkalommal megkóstolt egy falat mamuthúst, ami „szörnyű volt. Olyan volt az íze, mint amikor a hús túl hosszú ideig marad a fagyasztóban.” Az egyik legellenőrizhetőbben dokumentált ősállat evés története R. Dale Guthrie, alaszkai őslénykutató nevéhez köthető, aki Frozen Fauna of the Mammoth Steppe: The Story of Blue Babe című munkásságában egy 36.000 éves sztyeppei bölény teteméből készült pörkölt ünnepélyes keretek közötti elfogyasztásáról ír:
„… hogy Eirik Granqvist [preparátor] az állaton végzett munkáját megünnepeljük, készítettünk neki és Björn Kurténnek [Guthrie tudóstársa] a bölényből egy kis pörköltet vacsorára […] A tetem nyakának egy részét kockára vágtuk és párolt zöldséggel készítettük el. A hús kissé kemény volt, és érezhető volt a pörköltön egyfajta erős pleisztocén [földtörténeti kor] aroma, mindezek ellenére senki sem akart kimaradni a lakomából. […] Összetéveszthetetlen marhaíz érződött a húson, ami nem volt kellemetlen. […] Hozzávetőleg egy tucat ember gyűlt össze 1984. április 16-án, hogy megkóstolja a bölénypörköltet. […] Egyikünknek sem lett semmi baja tőle.”
