Talán a globális felmelegedés következtében történhetett, hogy a női fürdőruha terjedelme az idők előrehaladtával rohamosan csökkenni kezdett. Ez persze csak tréfa, de tény, hogy a világ kerekének fordulásával a gyengébbik nem strandöltözete hihetetlen – leginkább méretbeli – változásokon ment keresztül. Amit ma teljesen magától értetődően viselnek a nők egy-egy vízparton, olyannyira lett volna az megbotránkoztató 80–100 évvel ezelőtt.
A 18. században, amikor ismét nagy divatja lett a szabadtéri fürdőzésnek, a fürdőruha kinézetével, kényelmességével, praktikusságával még senki sem foglalkozott. A nők hosszú, lelógó, köntösszerű ruhát vettek fel, mikor a vízbe mentek, melynek aljába apró súlyokat varrtak, hogy a víz fel ne lebbentse fürdőruhájukat. Jellemzően erkölcsi elvárás volt az is, hogy a dressz még vizesen se legyen áttetsző, ugyanis rögtön a romlottság bélyegét sütötték volna az efféle könnyelmű nőre.
Természetesen elengedhetetlen kellék volt a kalap, és a lábikrát takaró harisnya vagy magasabb szárú cipő is. A harisnya viselésének szigorú szabályai voltak, előírták ugyanis, hogy az nem lehet testszínű, ugyanis a romlott férfiak könnyedén félreérthetik a helyzetet. Ezeket elnézve a korabeli nőnek a strandolás inkább tortúra volt, mint mulatság.
A 19. században a fürdőköntöst felváltotta a kisruha, mely az előző évszázadhoz képest kifejezetten kihívónak tekinthető (képünkön). A nők térde láthatóvá vált, némileg az illemszabályok is lazultak, azonban a bikinitől ekkor még igen messze járt a fürdőruha divat. Olyannyira, hogy az 1920-as években az úgynevezett strandpizsama lett divat a nők körében, mely ismét egy kicsit többet fedett, azonban a lábikrát takaró harisnyát ezekben az években már elhagyták a fürdőzni vágyó nők. Aki nem tartotta be a szabályokat, az könnyen egy rendőri intézkedés közepette találhatta magát.
Az erkölcs ellen vétkezőket a rend éber őre felírta, s csakhamar hazazavarta egy kevésbé pajzán fürdőviseletért. Idehaza a színésznők hódoltak leginkább az efféle kilengéseknek. Muráti Lili – aki nemcsak itthon, de Spanyolországban is a férfiak bálványa volt – először merészkedett a strandra kétrészes fürdőruhában 1933-ban.
Az első, kifejezetten nőknek szánt fürdőruha az 1930-as években jelent meg, ami egy gyapjú anyagú pólóból, illetve egy felsőcombot takaró alsó részből állt. Az 1940-es években egyre gyakrabban jelentek meg a magazinok címlapján a fürdőruhában pózoló nők, mely külön műfajt teremtett a későbbiekben a fényképezésnek.
Az igazi áttörésig azonban egészen a II. világháború befejeztéig várni kellett. 1946-ban a francia Louis Réard kreálta meg és hozta divatba azt, amit ma bikini néven ismerünk. S hogy honnan a bikini elnevezése? A válasz annyira triviális, hogy külön bejegyzést érdemelne a Retró Legendák blogon.
A ruhadarab a nevét a Bikini-szigetekről kapta, ahol éppen nukleáris robbantási kísérletsorozatot végeztek. Réard úgy gondolta, hogy a fürdőruha látványa olyan meghökkenést fog kiváltani a szemlélőből, mint maga az atombomba. A 60-as években, mikor az összes erkölcsi gát felszakadt, s beköszöntött a hippi korszak, a bikini mérete is rohamtempóban kezdett tovább zsugorodni.
