Mai szemmel kicsit furcsának tűnhet – bár kétséget kizáróan a korabeli időkben sem lehetett mindennapos látvány –, hogy a lecsapolt Városligeti-tó helyén egykor bikaviadalt rendeztek. Az ideiglenes arénába kitűzött küzdelem nem igazán hozta a várt sikert, az első napon a helyszín csak félig telt meg, sőt, a viadalok során egy komoly baleset is történt. Bár az eseményt nagy érdeklődés előzte meg, valószínűleg a borsos helyáraknak köszönhetően, a lelátókon sok szék árválkodott üresen.
Nem igazán közismert, de állatviadalokat a 18. században már a régi Pesten is rendeztek, ami akkoriban hecc-színháznak néven futott. Igaz, ez jórészt állatok egymás elleni küzdelmét takarta, az előadás csúcspontjaként azonban a porondra lépő hecc-mester megmérkőzött egy felbőszített bikával. Ezeket a rendezvényeket a 18. század végén betiltották, ugyanis az előkelőbb közönség kifinomult modorának nem tetszettek a véres játékok.
A budapesti bikaviadal ötlete egy bécsi vállalkozó, bizonyos Gronan Garten Leó fejéből pattant ki, aki egy nagyszabású előadássorozatot szeretett volna megvalósítani 1899. május 15. és október 15. között. Gronan Garten terveiben XVI. századi lovagi torna, a zentai csata újravívása hatalmas sakkjátékokkal, illetve mindezek megkoronázásaként a bikaviadal is szerepelt. Az előadássorozat akkor – az Országos Állatvédő Egyesület heves tiltakozása mellett – meghiúsult, pedig az ötletet a Városligeti-tó felügyelője, az Állat- és Növényhonosítási Társaság is felkarolta. Azonban a bécsi vállalkozó terve – legalábbis annak egy része – nem merült feledésbe.
Bár a bikaviadal hazai megrendezésére még öt évet várni kellett, miután két bankár – Krausz Simon és Bettelheim Mór – busás üzletet sejtve az ügy mögé állt, onnantól, ha ugyan elhúzódóan is, de kezdtek megnyílni a korai bürokrácia kapui. Az esemény végül 1904. június 11. és július 14. között került megrendezésre a lecsapolt Városligeti-tó helyén felállított roppant arénában. A viadalra spanyol torreádorok érkeztek hazánkba, akik – a korabeli újságcikkek alapján – az első napon a miénknél jóval kisebb, ám vadabb spanyol bikákkal küzdöttek meg az ideiglenes arénában.
Az állatokat a Spanyolországban megszokottakkal ellentétben nem ölték le, kizárólag a beléjük szúrt szalagos tűvel jelezték a torreádor győzelmét. A bikaviadal bemutató előadása bár mérsékelt érdeklődéssel zajlott, a korabeli újságoknak köszönhetően mégsem maradt visszhang nélkül. Ám, ahogyan az lenni szokott, ez az esemény sem zajlott le nem várt esemény nélkül. Az eredetileg vértelenre tervezett műsor szerencsétlenséggel zárult. A főviador, Pouly Fils mester, jobb lába szárán olyan súlyosan megsérül egy bika öklelésétől, hogy kórházi kezelésre szorult.
Érdekesség, hogy a bikaviadalra több hazai földesúr is felajánlotta gulyája legmérgesebb állatát, amiket a spanyol torreádorok kíváncsi türelmetlenséggel méregettek. A rendezőség természetesen kapva kapott az alkalmon, s a show hetedik napján létrejött a nagy esemény: magyar bikát küldtek az arénába a spanyol torreádorok ellen. Az ismert tenyésztő, báró Sennyey István Gyémánt és Betyár nevű hófehér testű, hatalmas szarvú bikái azonban csak fenséges nyugalommal korzóztak a viadorok előtt, fejüket egyszer-egyszer megrázva, ám összecsapásra nem került sor. A rossz nyelvek szerint a spanyolok annyira megrettentek a hatalmas testű magyar jószágoktól, hogy azokat észrevétlen „narkotizálták”, hogy könnyű dolguk legyen velük.
A fővárosi közönség a hónap, illetve a rendezvény végére – miután a belépőjegy árát csökkentették – lassan-lassan megszerette a furcsa látványosságot a Városligetben, azonban a szervezőknek több bikaviadalt már nem engedélyeztek.
Forrás: Perczel Olivér, Budapest újság, 2012. július.
Fotó
