A fröccs legendája

A bor vízzel történő hígítása nem újkori találmány. Az ókori görögök a szümpozionokon (szó szerint: együtt ivás) vízzel vegyítették az istenek nedűjét, hogy az elmélkedéseik alkalmával a gondolataik tiszták maradjanak. Jól tudták ugyanis, hogy ittas elme nem szül ésszerű gondolatot. De innen még hosszú volt az út a Fáy András pincéjében elkészül fröccsig.

1767-ben elsőként Joseph Priestley elegyítette a széndioxidot a vízzel, megalkotva ezzel a történelem első szódáját. Ő még ugyan a szén-dioxidot nehéz levegőnek nevezte, azonban arra már ő is felfigyelt, hogy a gáz és a víz házasításából kellemes, szúrós ital születik. 1773-ban az angol Királyi Természettudományos Akadémia kitüntetéssel honorálta Priestley munkásságát a szóda kifejlesztéséért. Több mint fél évszázaddal később, 1826-ban a magyar természettudós, bencés szerzetes Jedlik Ányos ért el új eredményeket a „szódakutatás” területén, mikor is a messziről szállított balatonfüredi ásványvizet igyekezett helyettesíteni egy üde, ám mesterségesen szénsavas vízzel.

Jedlik Ányos és a szódavíz

Jedlik „apparatus acidularis” nevű készüléke, melyet magyarra a „savanyúvízi készület” néven fordított, képes volt a szén-dioxiddal dúsított víz előállítására. Később a magyar feltaláló tervei alapján épült fel az első szikvízüzem.

froccs

Jedlik Ányos így ír a szódáról: „Egyik palaczkban foglaltatik a savanyú vizeknek legegyszerűbbike, mellyben a közönséges vizen, és avval egyesült szénsavon kívül semmi más ásványos rész nem találtatik. Ezen víz nagyobb mértékben bírja magában tartani a szabad szénsavat, mint az, mellyben a szénsavon kívül még többféle savak is felolvadvák; pohárba töltetvén szüntelen szénsav buborékokat hány, még a szénsav nagyobb része el nem röpül; legjobb tehát a poharat azonnal, hogy megtöltetett, ki is üríteni, különben a víz sokat vesztene kellemes csípősségébül.”

A legenda szerint 1842. október 5-én Fáy András fóti birtokára hívta szüretelni a barátait, köztük Vörösmarty Mihályt és Jedlik Ányost is. A magyar feltaláló érzékeny gyomrának állítólag túl erős volt a hazai bor, így a találkozóra magával vitte az általa kikísérletezett szódásüveget is, hogy az alkoholt egy kissé felhígíthassa. Volt is nagy ámulat a Fáy-birtokon, mikor Jedlik Ányos elkészítette a világ első fröccsét, bár akkor ő még nem ezzel a névvel illette. Az új italt németesen spriccnek nevezte el, azonban a társaságban jelenlévő Vörösmartynak nem tetszett ez az elnevezés, így helyette a fröccs szót javasolta.

Forrás: 1;2Fotó

Pityer

Szerkesztő, oldalgazda, a Retró Legendák alapítója

További cikkek a témában

11-es villamos

Ezeket a villamosokat ma már hiába keresnéd – Eltűnt villamosjáratok nyomában

1960-ban elkészült Budapest első Általános Rendezési Terve, mely elsősorban a város fellazítását tűzte ki célul.

Hawaii pizza

A hawaii pizzát valójában Kanadában találták ki

Lehet imádni vagy utálni, a sonkás-ananászos feltét a legtöbb pizzéria kínálatában megtalálható. De mi a története, és hogy került egy édes déligyümölcs a paradicsomszószos tészta tetejére?

Nagy piramisok

Le fogsz ülni: Ennyi idősek valójában a nagy piramisok

Az időszámításunk előtt 25. században épült gízai piramisok – más néven nagy piramisok – olyan régiek, hogy még a legismertebb fáraó, Tutanhamon is ősi építményekként hivatkozhatott rá életében.