Egészséges erotika

Tímár Péter filmje egyszerre vígjáték és véresen komoly rendszerkritika. Az 1985-ben bemutatott, fekete-fehér produkció egy vidéki ládagyár küzdelmeit mutatja be a talpon maradásért, miközben görbe tükröt mutat a roskadozó szocializmusnak. A film olyan kultusz lett, hogy emlékezetes mondatait még ma is idézik baráti társaságokban.

Az Egészséges erotika több díjat is magáénak tudhat: 1986-ban elnyerte a Magyar Játékfilmszemle operatőri és rendezői kitüntetését, egy évvel később, 1987-ben pedig a Magyar Filmkritikusok rendezői díját sikerült bezsebelnie. A főbb szerepeket Rajhona Ádám, Koltai Róbert, Haumann Péter, Kristóf Kata, Mikó István, Hollósi Frigyes és Németh Judit fémjelzi. Tímár Péter rendező rengeteg rendhagyó eszközt bevetett a forgatás során, ilyen például, hogy a színészek fordítva játszották el a jeleneteket, amiket a kész filmbe visszafordítva vágtak be, így időben előremenőnek hat a cselekmény, azonban a szereplők mozgása esetlennek, szaggatottnak tűnik.

Az Egészséges erotika egyedülálló nyelvezete

Érdekes sajátosságot kölcsönöz a filmnek a külön erre íródott szlenghez hasonló beszédstílus is, melyet minden szereplő beszél. A gyakran félbehagyott mondatok, alanyok, állítmányok, ragok, névelők hiánya tökéletesen mutatja a korabeli állami kommunikáció fontoskodását, nehezen érthetőségét, követhetetlenségét. Erre csak ráerősítenek a gyakori kétértelmű mondatok is (például: „félre informáltam” – nem lehet tudni, hogy időpontról vagy félrevezetésről beszél).

egeszseges

A pusztában álló ládagyár (ladagyár) egy kelet-európai szocialista állam működését (működésképtelenségét) képezi le, annak összes sajátosságával együtt. A megfásult gyári munkások, az értelmetlen polcra termelés, az elkészült, majd újra szétszedett, és ismét összerakott gyümölcsös ládák, a dolgozók megfigyelése, a statisztikák összevisszasága mind-mind szimbólumként jelennek meg a filmben. A tűzveszélyes üzemben való benzinnel mutyizás – amit tűzoltópalackokba rejtenek – elővetíti a katasztrofális véget, de a kukkolással ládavásárlásra sarkallt vevők sem sejtetnek túl pozitív kimenetelt.

A dolgozó nép kihasználásával megszerzett haszon végül ebül vész el, s az egész fenntartó gépezet a porig ég a lángokban. A kétes eszközökkel kiépített és működtetett rendszer kiötlői, fenntartói így végül pórul járnak, azonban a film kicsengését mégsem érezhetjük igazságosnak. A gyár leégésével a munkások elveszítik megélhetési forrásukat, az általuk összeállított ládák pedig az enyészeté lettek.

A film meghatározta a rendező további munkásságát

Tímár Péter több, későbbi alkotásában is felhasználta az Egészséges erotikában megismert filmes trükköket, így a visszafelé mozgó színészi alakításokat, a sajátos mondatfűzéseket, különleges vágásokat. Azonban igazán átütően ebben a filmben domborodnak ki ezek a momentumok.

„Ez tényleg veszélyes üzem. Csupa nő, amazontelep. Termelő gazdasági alakulat, ladára képesítve. Nem veszi senki. Termelünk, halmozunk, tevékenykedünk, munkáljuk a fát. Nyereség nulla. Magát meg küldik tetézni. Tűzvédelemmel szarakodni nyakamra.”

Forrás1; 2, Fotó

Pityer

Szerkesztő, oldalgazda, a Retró Legendák alapítója

További cikkek a témában

LEGO Reszkessetek, betörők

LEGO Reszkessetek, betörők – valódi vagy az év átverése?

Vajon az egész egy aprólékosan kitervelt médiahack, vagy a LEGO Reszkessetek, betörők valóban létezik? Kattints a részletekért!

Az Ablak tv-műsor

Az Ablak című TV-műsor

Szégyentelenül kevés információ maradt fenn a Magyar Televízió egykori legendás közéleti, közszolgálati műsoráról, az Ablakról. Pedig az adás hétről-hétre milliókat szegezett a képernyők elé, és népszerűsége nem csökkent a közel két évtizedes sugárzása alatt sem. De akkor miért szüntették meg? Mi törte derékba az olyan neveket felsorakoztató műsor karrierjét, mint Déri János, Aigner Szilárd, Bay […]

Kutyák

Kutyák a múltból

Nem, nem időutazós témáról lesz szó, legalábbis abban a tekintetben bizonyosan nem, hogy a sci-fi színpadára ma nem lépünk fel. Viszont gyermekkorunk legendás eb karaktereit vesszük górcső alá, tehát, ha képletesen is, de mégis csak megrángatjuk egy kissé a téridő szövetét. Miután kellően sikerült összekuszálnom a bevezetőszöveget, nézzük a múltunkat olyannyira meghatározó kutyákat a TV […]