Menzakaja

Azon különösebben sosem lepődtünk meg, hogy a paradicsomleves betűtésztáiból mindenki szavakat rakott ki. Az viszont már igencsak gyanúsnak mondható, hogy az összes fogásnak Hegyeshalomtól Záhonyig ugyanolyan íze volt. A mai témánk az előző kor iskolai étkeztetése.

Ez a poszt elsősorban azoknak mond majd valamit, akik az utolsó tanóra után nem hazafelé, hanem az iskolai ebédlő felé vették az irányt. Akik abban a helyzetben voltak, hogy anyu otthon várta az ebéddel, azoknak azt kell mondjuk, hogy egy meghatározó korszak maradt ki az életükből. Az általános iskolás menzás történetek felidézése már-már olyan magasságokba érnek, mint a hajdanvolt katona sztorik.

menzakaja

Az ebédhez jutás elengedhetetlen feltétele volt a kulturált sorban állás, ami természetesen többszöri tanári közbenjárásra sikerült csak. Mindig sor volt, akár mennyi órája is volt a diáknak. Ha reggel ment volna ebédelni, akkor is sor lett volna. A végcél közeledtét az a momentum jelentette, mikor levehettük a polcról az örökké zsíros pléh vagy műanyag tálcát. Addigra már valószínűleg eljutott a hír is hozzánk, hogy „mi a kaja”.

Talán egy olyan étel volt, ami ellen egyöntetűen tiltakozott mindenki és nyolc év alatt nem sikerült élő embert találnunk, aki szeretné. Ez a gasztronómia útvesztő a finomfőzelék, ami a nevével ellentétben egyáltalán nem volt finom. Rendben, a marha- vagy sertésszelet főtt krumplival és meggybefőttel is elég bizarr fogás volt, de ott legalább a vizuális élmény nem csapta ki a biztosítékot.

Most pedig idézzünk fel pár klasszikus fogást a teljesség igénye nélkül. Paradicsomos káposzta Stefánia szelettel, ahol a Stefániának minden tányérra már csak a vége jutott, és tojás már csak mutatóban volt benne. Diós tészta, ami diót természetesen csak nyomokban tartalmazott, viszont öklömnyire csomósodott porcukordarabokat annál inkább. Beazonosíthatatlan összetevőkből álló gyümölcsleves a villámhabarásnak köszönhetően szintén csomósan.

Tejbegríz, aminek összekeverésével a lány osztálytársakat a világból is ki lehetett volna kergetni. Az ünnepi kaja kétségtelenül a milánói volt, erős versenyben a kőkemény szilvás gombóccal, illetve a csokiöntetes piskótakockával.

Végül az elengedhetetlen mondat, ami a menzaétkezés végét jelentette, és legalább fél percig el lehetett nyújtani a kimondását az „Egészségetekre!” válaszaként: „Köszönjük szépen, viszont kívánjuk!”

Fotó

Pityer

Szerkesztő, oldalgazda, a Retró Legendák alapítója

További cikkek a témában

Mesesajt

Mesesajt, avagy a csoki és az ömlesztett sajt különös házassága

A Mesesajt igazi hazai élelmiszeripari vadhajtás, amire nincs példa széles e világban. Kíváncsi vagy a történetére? Kattints a tartalomért!

hitlerszalonna

Mi az a hitlerszalonna (vagy Hitler-szalonna)?

Szinte hihetetlen, de a náci diktátorról elkeresztelt hitlerszalonna (egyes átírásokban Hitler-szalonna, eredetileg Hitlerspeck) mind a mai napig megtalálható a boltok polcain.

Miért nem tudjuk magunkat megcsiklandozni?

Miért nem tudjuk megcsiklandozni magunkat?

Számtalanszor tapasztaljuk életünk során azt az érzést, amikor egy szándékos vagy véletlen érintés mosolyra fakaszt, és önkéntelen mozdulatra sarkall bennünket.