Kultúra

A múlt század kultúrpolitikája: könnyűzenei élet, művészet, minden

Kossuth hangja, azaz az első fennmaradt magyar hangfelvétel

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában található az a két fonográfhenger, melyen Kossuth Lajos az aradi vértanúk emlékművének felavatása alkalmából üzent haza önkéntes torinói száműzetéséből. Az 1890. szeptember 20-án készített felvétel Zala György szoborcsoportja Hungária vezéralakjának szózataként vonult be a történelembe. Az ünnepi beszéd nagyon érdekes körülmények között született, ugyanis Kossuth idegenkedett az akkor még újnak […]

Kultúra vagy antikultúra – a Fekete Lyuk Klub

A fiatalok gondolkodását összezavaró, erkölcsi nevelését porig romboló intézmény, vagy a szabadság, a korlátok levetkőzésének fellegvára? Fennmaradását támogatni kell, vagy még az emlékét is sóval bevetni? Megítélését tekintve mind a mai napig nem volt olyan megosztó szórakozóhely Magyarországon, mint az egykori Fekete Lyuk. Már a 80-as évek közepén, mikor a hazai klubélet hanyatlani kezdett, megfogalmazódott […]

1896: az első film Magyarországról

Mint ahogyan az már csak lenni szokott a forradalmi jelentőségű találmányok előtt, a mozgókép megalkotását megelőzően is azt jósolták, hogy akinek sikerül kikísérleteznie a módszert az álló diák „megmozgatására” azé lesz a filmgyártás piaca, s vele az emberi ésszel felfoghatatlan bevételek. Mindezek következményeképpen óriási harc folyt a technika kifejlesztése, illetve a szabadalom benyújtása terén. A […]

Szomorú vasárnap, a gyilkos dal

Seress Rezső és Jávor László szerzeményét állítólag több országban is betiltották, ugyanis öngyilkossági hullámot indított el. Egyes források szerint Magyarországon 17, míg világszerte hozzávetőleg 200 öngyilkosság hozható összefüggésbe a Szomorú vasárnap című dallal. Az 1933-ban feltűnt nóta a legenda szerint 1936-ban került tiltólistára idehaza, mivel roppantmód megnőtt a vele összefüggésbe hozható öngyilkosságok száma. Erre figyeltek […]

Miért hungarikum a szaloncukor?

A szaloncukor ősét a franciáknál találjuk, melyet fondant-cukornak hívnak, az édesség német cukorművesek közvetítésével jutott el hozzánk, mégis hungarikumként tartjuk számon, hogy lehet ez? A fondant-cukrot, melyet a szaloncukor elődjének tekinthetünk, francia mesterek kísérletezték ki a XIV. században. Az édesség a franciáktól a XIX. században német bevándorló cukorműves mesterek által került hazánkba, melyet egészen a […]

Elhagyatott vidámparkok

Van valami hihetetlenül hátborzongató az egykor szebb napokat megélt, azonban mára már kísértetiessé vált vidámparkokban. Mintha bármelyik sarkon egy zombicsapatba botlanánk, mely mellünknek szegezi a kérdést: miért háborgatja halandó ember a nyugalmukat? Összeállításunkban Francesco Mugnai képeit mutatjuk be, aki egyenesen megszállottja az elhagyatott helyek összegyűjtésének. A szakmáját tekintve grafikus-designer az elfeledett vidámparkok mellett előszeretettel kutat […]

Bennszülöttek az állatkertben

Egy városi legenda úgy tartja, hogy a 19. század végén a Fővárosi Állatkert látogatóit különös látvány fogadta. A park egyik szegletébe ugyanis egy bennszülött törzs költözött, akik egyenesen Afrikából érkeztek Budapestre, hogy a látogatók első kézből ismerhessék meg szokásaikat, kultúrájukat, eszközeiket, fegyvereiket. A legenda úgy tűnik, hogy igaz, a különös látványosságról a Vasárnapi újság 1896. […]

Átírták a történelmet a földalatti átadása miatt?

Egy régi legenda úgy tartja, hogy a honfoglalás 1000 éves évfordulójára átadni tervezett földalatti munkálatai komoly csúszásban voltak. Az már tisztán látszott, hogy az 1895-ös évben a kisföldalatti nélkül kell majd megünnepelni a magyarok bejövetelét. A korabeli városatyák, illetve az állásukat féltő politikusok, hogy szégyenben ne maradjanak, úgy gondolták, hogy csavarnak egyet a dolgon. Ha […]

Mitől túrós a ló háta?

Miért üvölt a fában a féreg, mit nem teszünk az ablakba, és mitől túrós a közös ló háta? Ma ennek a három közmondásnak próbáljuk az idők folyamán kicsit homályba veszett eredetét kideríteni. Üvölt, mint a fába szorult féreg – szoktuk mondani az éktelen kiabálásra. De hogyan üvölt a féreg, ha nincs is hangja? A mondás […]

Hogy hangzik a magyar nyelv egy külföldinek?

Időről időre beszédtéma, s az internet számtalan fórumán is belebotolhatunk a kérdésbe: milyennek hallatszik édes anyanyelvünk egy külföldi fülével? Vajon mit gondolhatnak idegen országokban a mi beszédünkről? Az addig rendben van, hogy a legtöbb külföldi azt válaszolja a kérdésre, hogy a szavainkban előforduló gyakori E betű miatt kicsit mekegősnek tűnik a nyelvünk. Azonban sokan vagyunk, […]

Zeppelin Budapest felett

Első ízben 1929. október 16-án pillanthatta meg Budapest izgatott lakója az ezüst szivart, a Zeppelin léghajó ugyanis megjelent a főváros egén. Egészen közel azonban csak 1931 márciusában kerülhettek a kíváncsiskodók, amikor is a légijármű sokak örömére kikötött Csepelen. Az alábbiakban Magyar Miklós újságíró visszaemlékezését olvashatjuk, aki a Zeppelinen tartózkodott a márciusi út alatt. „A Gellért-hegy […]

A feledhetetlen Kisvakond

Hogy mi a receptje egy jó mesefilmnek, azt valószínűleg egyszerű halandónak nehéz megválaszolnia. Kétségtelen, hogy az érdekes történetszövésen túl szerethető karaktereket is szükséges, hogy felsorakoztasson. Nos, Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő Kisvakond (eredetileg: Krtek) című alkotása olyannyira megfelel a fenti követelményeknek, hogy generációk nőttek-nőnek fel rajta mind a mai napig. S hogy miért is lett ilyen […]

Budapest, Budapest, te csodás!

Számtalanszor sétálunk végig a főváros ódon illatú utcáin, útjain, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is elgondolkodnánk rajta, hogy vajon miről nevezték el azokat. Nyilván nem az Arany János utcáról vagy a Blaha Lujza térről van szó, viszont az már érdekesebb, hogy honnan kapta a nevét a zuglói Hermina út, a vízivárosi Fiáth János utca, […]

Kávé macskaürülékből

A Kopi Luwak, vagy ahogyan sokan emlegetik a Civet Coffe, a világ egyik legdrágább, s legnehezebben beszerezhető kávéfajtája. A különleges élvezeti cikkből egy csésze ára átszámítva hozzávetőleg 5500 forint, mégis van, akinek minden pénzt megér a nem mindennapi körülmények között előállított serkentőszer. A kávé grammonkénti ára vetekszik az aranyéval, előállítását tekintve pedig sokaknak felfordul a […]

Az elsodort falu

1970. május 13-án a medréből kilépő Szamos folyó éjjel 11-kor érte el Nagygécet, s a falut teljes szélességében elöntötte. A település lakosságát evakuálták, ezt követően pedig nem is engedték őket vissza otthonukba. A hatóságok akkori döntése alapján húsz évig tilos volt az építkezés a területen. Nagygéc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közvetlenül a magyar-román határ mentén terül el. […]

Vízilovak a Szecska Fürdő vízében

A Széchenyi Fürdőt – vagy közkeletűbb nevén a Szecskát –, azaz Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumát, Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönhetik a felüdülésre vágyók. A neves hidrológus és geológus javaslatára 1878-ban a Városligetben kísérleti jelleggel próbafúrásokat végeztek, s Zsigmondy számításait igazolandó, a szakemberek 970 méteres mélységben gyógyvízre bukkantak. A gyógyvíz felszínre kerülését követően megkezdődtek a munkálatok, s […]