A fiatalok gondolkodását összezavaró, erkölcsi nevelését porig romboló intézmény, vagy a szabadság, a korlátok levetkőzésének fellegvára? Fennmaradását támogatni kell, vagy még az emlékét is sóval bevetni? Megítélését tekintve mind a mai napig nem volt olyan megosztó szórakozóhely Magyarországon, mint az egykori Fekete Lyuk.
Már a 80-as évek közepén, mikor a hazai klubélet hanyatlani kezdett, megfogalmazódott egy olyan hely létesítése, ahol a nagyszámú, színpad nélkül maradt avantgárd zenekarok fellépési lehetőséget kaphatnak. Az ötlet eleinte kizárólag az értelmiségi együtteseknek kikiáltott zenekarokat célozta meg, azonban a kispesti punk klub bezárásával a kör kiszélesedett.
A 80-as évek végén a Józsefváros peremén, az egykori Vörösmarty Művelődési Ház pincéje adott otthont végül a legendássá vált ifjúsági klubnak, a Fekete Lyuknak. A szórakozóhely falai közé fogadta azt a mindenhonnan kizárt szubkultúrát, melyre egyébként igény volt, mind a zenekarok, mind a közönség részéről. A hely olyan együtteseknek adott fellépési, bemutatkozási lehetőséget, akik ma is meghatározó színfoltként vannak jelen a magyar zenei élet palettáján.
A Fekete Lyuk szembe ment minden politikai elvárással, és elutasította a berögződött formaságokat. A falakat graffitik díszítették, melyek alól sok helyen kilátszott a puszta beton, a termeket leselejtezett vonatülések tarkították. A fiatalok itt gyakorolhatták először a brit punkmozgalom antidiszkótáncát, a pogót. A korabeli (politikai kantáron vezetett) sajtó természetesen folyamatosan erkölcsi fertőről, botrányokról és az antikultúra apokalipszisáról cikkezett a Fekete Lyukkal kapcsolatban, ami lényegében csak tovább növelte a klub népszerűségét a fiatalok körében.
Az első, belépőként szolgáló kézfejre adott pecsét
A Yuk népszerűsége csúcspontján annyira kedvelt hely volt, hogy sokszor a koncertre érkezők nem fértek le a szórakozóhelyre, így a nézők egy része folyamatosan az utcán ácsorgott. 1989-ben szinte nem volt olyan koncert, ami ne lett volna telt házas, a kint rekedtek pedig a bejárat előtt szórakoztatták magukat. A szervezők koncertjegy nyomtatással nem bíbelődtek – valószínűleg az országban először – kézfejre kapott tintás pecséttel lehetett bejutni a helyszínre.
A Fekete Lyuk népszerűségével, illetve a különböző zenei irányzatok keveredésével a balhék végül elkerülhetetlenek voltak. A látogatókat már a lejáratnál kifüggesztett táblán igyekeztek figyelmeztetni a szervezők: „Felhívjuk tisztelt vendégeink figyelmét, hogy ütő-, szúró-, és vágófegyvert levinni tilos! Kérjük azokat a rendezői asztalnál megőrzésre felszólítás nélkül átadni!” A hely megítélését az állambiztonságiak körében közkedvelt F-dossziés együttesek sem javították (pl. Balkán FuTourist) valószínűleg több folyóméternyi iratanyag keletkezhetett az együttestagok lyukbéli megfigyeléseiről.
F-dosszié:
Figyelő dosszié. Az állambiztonsági szervek “F” (Figyelő) dossziét vezettek azokról a személyekről, akik a népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjével szembeni fellépés lehetőségét latolgatták, fellépésük várható volt, vagy magatartásukkal tényleges veszélyt jelentettek a rendszerre.
Az egykori Fekete Lyuk végül 4 évvel élte túl a rendszerváltoztatást, s 1994-ig üzemelt. Falai között olyan ma is ismert zenekarok mutatkozhattak be Budapesten, mint a Kispál és a Borz, a V.H.K. vagy a Tankcsapda. Talán az olyan külföldi előadóknak köszönhetően, mint a No Means No, a Fugazzi vagy a Chumbawamba a Rolling Stone magazin a kedvenc helyei közé választotta a hajdanvolt zarándokhelyet.
Források: 1; 2; 3
