A szaloncukor ősét a franciáknál találjuk, melyet fondant-cukornak hívnak, az édesség német cukorművesek közvetítésével jutott el hozzánk, mégis hungarikumként tartjuk számon, hogy lehet ez?
A fondant-cukrot, melyet a szaloncukor elődjének tekinthetünk, francia mesterek kísérletezték ki a XIV. században. Az édesség a franciáktól a XIX. században német bevándorló cukorműves mesterek által került hazánkba, melyet egészen a század végéig kézzel készítettek, amikor is megjelentek az első fondantgyártó gépek. Ezek tulajdonosa pedig nem más volt, mint a híres Stühmer Frigyes, hamburgi cukrászmester.
És hogy még egy jól csengő nevet belefűzzünk a történetbe: Kugler Géza az 1891-ben kiadott „Legújabb nagy házi cukrászat” című könyvében 17-féle szaloncukor receptről tesz említést. Ezekben az időkben az előállítás még teljes mértékben a vevők igényeihez igazodott: megválaszthattuk a szaloncukor ízesítését, de akár a papír minőségét, mintáját is. Hozzávetőleg ekkor – a XIX. század végén – vált szokássá itthon a szépen csomagolt szaloncukrok karácsonyfadíszként történő hasznosítása is.
Érdekesség, hogy Jókai Mór még szalonczukkedlinek nevezte az édességet, utalva a cukor német nyelvű gyökereire, a salonzuckerl szóra. Bár napjainkban a szaloncukrok túlnyomó többsége géppel készül, az előállítási folyamatok közül a csomagolópapír végeinek rojtozása maradt a legtovább kézi folyamat.
S hogy miért lett hungarikum a szaloncukor? Mert a világon mi vagyunk az egyetlen olyan ország, amely a karácsonyfára aggatja ezt a finomságot. Sok nemzet szokásában él, hogy nassolni valóként a karácsonyi asztalra szaloncukor is kerül, azonban fenyőfa dekorációjára kizárólag mi magyarok használjuk fel.
