Egy pesti legenda szerint a híd oroszlánjainak szobrásza elfelejtett nyelvet készíteni a kőállatoknak. Miután kiderült a hiányosság, a művészt annyian gúnyolták a feledékenysége miatt, hogy szégyenében a Dunába vetette magát.
Az oroszlánok „nyelvtelensége” a szóbeszéd szerint egy vargainasnak tűnt fel, aki nem rejtette véka alá újdonsült felfedezését, hamarosan az egész várost tele kürtölte a hírrel. A kőoroszlánok megformálója, Marschalkó János, egy ideig tűrte, hogy ő áll a tréfálkozások kereszttüzében, majd szégyenében öngyilkosságot követett el: a Dunába vetette magát a Lánchídról.
A kőszobrokat készítő Marschalkó nevéhez nem mellékesen olyan épületek díszítési munkálatai fűződnek, mint a Magyar Tudományos Akadémia, a Rudas Gyógyfürdő, de ő dolgozott továbbá a Pesti Vigadó, a kassai Szent Erzsébet-székesegyház, illetve a debreceni Csokonai Színház szobrain is. A művész – bár egész további életében bántotta az élcelődés – nem lett öngyilkos. 1877. szeptember 12-én halt meg Budapesten.
A legendára a választ pedig a Pesti Hírlap 1897. november 28-i számában leljük:
„Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy haragosan azt mondja: No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lenn fekszik.
A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította, hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot a művész jótékony célra adta.”
