Ezer és egy példa bizonyítja, hogy az orbitális méretű szélhámosságoknak is megvan a maga befogadó közönsége, valakit mindig rá lehet szedni. Adtak már el csalók hidakat, épületeket, sőt, két ízben még az Eiffel-tornyot is. A nemzetközi példák mellett akadnak hazai elhíresült legendák is.
Az ország kétségkívül egyik legnagyobb szélhámosa az a jó modorú, kitűnő fellépésű Hamrák János volt, aki még a boldogemlékű Osztrák-Magyar Monarchia idejében követte el eleinte kisstílű, majd egyre nagyobb csalásait. Az akkor harmincéves fiatalember már-már kabarékba illő eszközökkel dolgozott. Ténykedéseinek hajnalán mindössze annyit tett, hogy házilag elkészítette a tiszti szalagrend kicsinyített mását, melyet nemes egyszerűséggel a gomblyukába tűzött. Mivel ez a kitüntetés igen nagy szó volt a monarchiában, ezért Hamrák igen könnyen a kispolgárok bizalmába férkőzött, s szívesen látott vendég lett az előkelő urak társaságában is.
A szélhámos legemlékezetesebb húzása talán az az 1909-ben történt eset volt, amikor is a tudomására jutott, hogy Székesfehérvárott a piactér lefedésére készülnek, amihez fatéglára lesz szüksége a városvezetésnek. Hamrák ezúttal is előállt határozott fellépésével, s néhány városatya között elhintette, hogy a fa ára sohasem látott magasságokba fog emelkedni rövid időn belül. Ám az ő birtokában még éppen van annyi mennyiség, ami a piactér lefedéséhez szükséges, s jutányos áron szívesen megválik tőle.
A fehérvári hivatalnokok tán’ még egy imát is elmondtak, amikor kifizették Hamráknak az előleget, aki másnap néhány munkással Pesten elkezdte felbontani a Rottenbiller utca faburkolatát, azt a látszatot keltve, hogy a város alkalmazottja. Munkásai nem egészen egy hét alatt felszedték az utca burkolatát, amit a Kelenföldi pályaudvarnál tehervonatokra pakolva le is szállítottak Székesfehérvárra. Mire a pesti városatyák rájöttek a csalásra, addigra Hamrák már valamelyik vidéki városban menekült búr vezérként tetszelgett.
