Az űrtoll legendája

A tegnapi bicikliző medvés poszttal ellentétben az alábbi legenda kizárólag egyetlen változatban kering az interneten és közszájon is. A mendemonda annyira régi, hogy viccként is találkozhat vele az ember fia, persze a mesélő a történet végén mindig hozzáteszi, hogy „Az a vicc az egészben, hogy ez nem vicc!”

A történet úgy szól, hogy amikor is a NASA megkezdte az űrprogramot, s asztronautákat juttatott a kozmoszba, hamarosan rá kellett jönnie, hogy a golyóstoll, mely a különféle feljegyzések rögzítéséhez kellett, nem működik gravitáció nélkül. A NASA roppant nagy koponyáit állította hadrendbe a probléma leküzdésére, akik közel 12 milliárd dollárból egy évtized alatt ki is kísérleteztek egy olyan tollat, ami fog gravitáció nélkül is, használható fejjel lefelé, sőt, extrém körülmények között a víz alatt is ír (talán ha vízre bukkannak egy bolygón jól jön). A szovjetek sokkal egyszerűbben megugrották a gravitációs problémát, ők nemes egyszerűséggel ceruzát vitte fel az űrbe.

irni-az-urben

Ezzel ellentétben a NASA szerint a kezdeti időkben mind a szovjet, mind pedig az amerikai asztronauták a ceruzás megoldást használták űrutazásaik során. Olyannyira, hogy az amerikaiak 1965-ben több mint 4000 dollárt költöttek 34 mechanikus űrceruzára, ami szemet is szúrt az egyszerű polgároknak az űrkutatási hivatal költségvetésében. A gyakorlat azt mutatta mindkét félnél, hogy hosszútávon a ceruza nem lesz a legjobb megoldás a kozmoszbeli jegyzetelésre: a kitörő ceruzahegy mind a legénységben, mind a műszerekben komoly gondokat okozhat. Az Apollo 1 incidensét követően a gyúlékony grafitbél, illetve a könnyen égő ceruzafa egyébként is vörös posztó volt a NASA biztonságért felelős szakemberei szeme előtt, így igyekeztek minden ilyen nemű dolgot eltávolítani az űrkabinból.

Ekkor lépett a színre Paul C. Fisher, aki 1965-ben kifejlesztett egy űrbiztos tollat (nem mellékesen a fejlesztésekbe döntött pénzek meghaladták az 1 millió dollárt), melyet egy rövid ajánlással el is küldött a houstoni űrközpont igazgatójának, Robert Gilruth-nak. A prototípusba ölt pénz azonban egy centjébe sem került az amerikai adófizetőknek, a NASA csak azután került kapcsolatba Fisher-rel, miután a működő termék elkészült. A tollat kétéves tesztidőszak után az Apollo 7 legénysége próbálhatta ki élesben, az 1968-as esztendőben. A szovjetek is nagyon hamar áttértek az űrtoll használatára; 1969-ben 100 darab irónt rendeltek be az amerikaiaktól. Az írószert bárki könnyedén beszerezheti, átszámítva hozzávetőleg 10.000 Forintot kóstál.

Forrás, fotó


Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...