A Négercsók

Hogy mi magyarok tudunk rajongani a furcsa édességipari termékekért, arra elég bizonyíték a Túró Rudi, illetve a boldog emlékű Mese sajt, amiről nehéz eldönteni, hogy egyáltalán besorolható volt-e az édesség kategóriába. A csokis sajt igen-igen megosztotta a társadalmat, volt, aki az ehetetlen élelmiszerek közé sorolta, azonban széles rajongótáborra is akadt. Nem úgy a Négercsók! A habsüteményt szinte mindenki feltételek nélkül, teljes odaadással szerette.

A Négercsók a 80-as években jelent meg a boltok polcain, és elég hamar sikerült belopnia magát a vásárlók szívébe. Persze voltak ellenlábasai, akik szerint az édességnek egyenesen olyan íze volt, mint az ízesített hungarocellnek, azonban kétségtelen, hogy az erős médiakampány, és a meghökkentő névválasztás megtette a hatását. Nem nagyon volt ember az országban, aki ne hallott volna annak idején a Négercsók nevű habsüteményről. Nézzünk is meg egy reklámfilmet a termékről, mely ma már igen megmosolyogtató. Az alapkoncepciója az, hogy kizárólag olyan műveket mutatnak be a filmben, mely kapcsolódik a „csók” szóhoz, majd végkifejletként megjelenik a legfőbb műalkotás, azaz a Négercsók.

A terméket népszerűsítő reklámokból összesen hét készült, érdemes mindegyiket végignézni, remekbe szabott darabok egytől egyig. Az Abonyi Újvilág Mezőgazdasági Termelőszövetkezet produktuma több ízben is kapható volt, így az ABC-k polcain málnás, epres, citromos, kókuszos és vaníliás kivitelben is találkozhatott vele a vásárló. Az ostyalapra nyomott színezett, ízesített tojáshab csokoládé öntet bevonatot kapott, majd az így elkészült édességet hat Négercsók befogadására képes átlátszó műanyag csomagolásba helyezték.

negercsok

Az Abonyi Újvilág MGTSZ desszertje – a reklám szerint – hűtés nélkül 45 napig volt eltartható, s népszerűségének köszönhetően új terméket is életre hívott, mely Neg-Rolli néven volt kapható. A Négercsók nem veszett el, s bár népszerűsége kétségkívül kissé megkopott az idők során, rajongói könnyűszerrel beszerezhetik. Az Abonett által készített Négercsók desszert igazodott a kor kihívásaihoz, s ma már csökkentett cukortartalommal kerül le a gyártósorról, ugyanolyan hatos csomagolásban, mint legendás előde. A termék ma vaníliás, illetve málnás ízesítésekben érhető el.

Forrás, fotó


Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...