A nejlon otthonka

A ruhadarabot – melynek puszta neve hallatán is izzadni kezd az ember –, Parti Nagy Lajos csak „szaladgálati asszony-ruha” néven emlegeti. A pamut és poliészter keverékéből készült, alapvetően otthoni viselésre tervezett „munkaruha” tökéletesen beleillett a szocialista korszak igen rossz minőségű textilipari termékeinek sorába. A mai bejegyzés központi témája a nejlon otthonka.

Bár a hazai konfekcióipar a korszakban igen jelentős volt – jellemző, hogy nagy számban történt exportálás a szovjet piacra is –, azonban a hazai üzletekbe szánt termékek minősége és választéka messze elmaradt a külföldi vásárlóknak szántakétól. A 80-as években, amikor a rezsim már megengedte a kis butikok létrehozását, a fiatalok divatosabban kezdtek öltözködni, jóllehet a kínálat minősége még mindig hagyott kivetnivalót maga után. A ruhadarabok már tapintás alapján is sokkal durvábbnak, silányabbnak tűntek, mint nyugati társaik.

Az otthonka, azaz az ujjatlan női felsőruha, hozzávetőleg a 60-as évek végén jelenhetett meg Magyarországon, amikor a hazai műszálgyártás soha nem látott magaslatokba kezdett emelkedni. Ekkor lényegében az összes textilgyár kapacitásának hozzávetőleg 30%-ával nejlont termelt. Bár az otthonka konkrét megjelenését némi balladai homály fedi, annyi bizonyos, hogy az 1968-as Budapesti Őszi Vásáron a Köbtex kiállító-pavilonjában már megtalálhatók voltak a legújabb műszálas felsőruházati textiltermékek. Még ebben az évben a Nők Lapja is közzétett egy szabásmintát „háziköpeny”, illetve „házi ruha” néven, melynek ajánlott anyaga a nejlon volt.

nejlon-otthonka

Az otthonka elnevezést ekkor persze még senki sem használta, azonban előrevetítette egy ruhadarab megjelenését, ami olcsó, nem igényel vasalást, és nem utolsó sorban védi az alatta lévő öltözetet. A női ruha őrült népszerűségének végül nem lehetett megálljt parancsolni, s persze nem is akart senki ilyet tenni. A nejlon öltözetnek kultúrája lett, bizonyos tájegységesen magára valamit is adó háziasszonynak külön otthonkája volt a boltba, a temetőbe, a szomszédba és természetesen otthonra. Érdekes, hogy a ruhadarab némi uniformizáló jelleggel is bírt, az iskolaköpenyhez hasonlóan egy huszárvágással szabta át a társadalmi különbségeket.

Az otthonka azonban nemcsak nálunk futott be példátlan karriert. Jól ismerték az NDK-ban, Romániában és Lengyelországban is, utóbbiban – hozzánk hasonlóan –, elnevezése az otthon szóból ered. A legendás retró ruhadarab beleégett a tudatunkba: nem létezhet gangos bérház otthonkás néni nélkül, mint ahogy a ház előtti padon üldögélő, diszkréten pletykáló idősebb háziasszonyokat sem tudjuk elképzelni máshogy, csakis cicanadrágra öltött, virágmintás otthonkával. Viselőiknek egyetlen, mindenek felett álló válaszuk van a miértekre: praktikus. Hát lehet ezzel vitatkozni?

Forrás; Fotó


Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...