Lőszer a konzerv gyártósoron?

Egy esetleges háború idején a dohány-, illetve konzervgyárak 20 perc alatt át tudnak állni a lőszergyártásra – tartja egy régi legenda. A slim cigaretta átmérője 5,56 mm, a normálé pedig 7,62 mm, ami megegyezik a töltények átmérőjével, továbbá a löncshús gyártósora a méretegyezés miatt a nyeles gránát előállítására alkalmas. Sőt, ha ez nem volna elég, még az üveggyárak is a hadiipar részei: a részleget két órán belül át lehet alakítani harckocsi és tüzérségi lőszerek gyártására (gondoljunk a sörösüveg alakjára). A mai bejegyzésben ezt a történetet járjuk körbe egy kicsit.

Rögtön a poszt elején szeretnénk kiemelni, hogy a legendáról minden kétséget kizáró bizonyítékot nem tudunk prezentálni sem pro, sem kontra. Amennyiben volt (van) is alapja a történetnek, a hadiipari termelés – az összes kiszolgálóegységével együtt –, valószínűleg olyan szigorúan titkos ügykezelés alá esik, amit halandó ember életében nem ismerhet meg. A népszerű történetet ezért inkább logikai szempontok alapján vizsgáljuk meg, hiszen következtetéseket így is le lehet vonni, amiket alapul véve, valószínűsíthető a legenda igaz vagy hamis volta. A posztban szemezgetünk a helyeslők, illetve az ellenzők táborának véleményeiből is, ugyanis a világhálón számtalan fórumban lehet olvasni az érveket és az ellenérveket a cigaretta-, illetve konzerv-lőszerek kapcsán.

konzerv

Akik a legenda valódisága mellett törnek lándzsát, perdöntő érvként a méretegyezést hangsúlyozzák, illetve azt a tényt, hogy bizonyos gyártósorok többfunkciósak, azaz több termék előállítására alkalmasak. Felhívják arra is a figyelmet, hogy a történelem során előfordult már nem egyszer, hogy bizonyos iparágak háború esetén a hadsereg számára termeltek. Az ellentábor azonban ezeknél meggyőzőbb indokokat sorakoztat fel az igazának bizonyítékaként.

Véleményük szerint ugyanis egy papírsodró-gépet képtelenség átállítani mélyhúzóvá, ami pedig a lőszergyártás elengedhetetlen folyamata lenne. Továbbá a csappantyúzás, kaliberezés, beültetés, plattírozás szintén elképzelhetetlen mechanizmusok a dohányáru gyártására szánt gépsorokon. Mindezek igazak a konzervekre is, ahogyan a teória a palackok tekintetében is gyenge lábakon áll. Az üveggyárban ugyanis a palackok öntéses eljárással készülnek, amely eljárást nem lehetne hasznosítani a hadiiparban (legalábbis ami a lőszerek előállítását illeti). Az elképzelést ellenezők tábora felveti továbbá a szakképzet személyzet kérdését is. Az elkészült lövedékeket ugyanis ballisztikai és egyéb szempontokból is szakemberek vizsgálják, amire egy konzervgyári munkásnak nincs képesítése.

Kétségtelen, hogy háború esetén a hazai ipar bizonyos ágazatai át tudtak volna állni a hadiipari termelésre, ez azonban inkább abban testesülhetett meg, hogy például egy ruhaipari vállalat egyenruhákat kezdett gyártani. A történetnek egyébiránt a fordítottja igaz volt, elképzelhető, hogy ez adhatott táptalajt a legendának.

Békeidőben ugyanis a lőszergyártásra szánt gyártósorok a hadsereget kiszolgáló ipari háttér biztosítása mellett nagyrészt a civil életben hasznosítható termékek előállítására voltak felkészülve. A Mátravidéki Fémművek például a hadiipari profil megtartásával párhuzamosan tubusok, fém csomagolódobozok, illetve kerékpárláncok gyártásával is foglalkozott. A fenti két videón egy cigarettagyártó gépet, illetve egy lőszergyártó szerkezetet (3:25-től) láthatunk működés közben. A bemutatón jól látszik a két termék előállítása közötti ordító különbség, azonban a végső következtetést mindenki vonja le maga.

Forrás: 1;2;3;4Fotó


Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...