A mesélő: Csukás István

Csukás István egy zseni. Ezzel a mondattal kezdjük, és ezzel a mondattal is zárjuk majd a mai bejegyzést. A Kossuth-díjas költő, író munkássága nélkül sokkal szegényebb lett volna a gyerekkorunk, legendás figurái a mai napig velünk élnek.

Mindezek tükrében talán kicsit furcsának hathat, hogy Csukás István fantáziáját eleinte a hegedűművészi pálya mozgatta, sőt érettségi után a jogi egyetemre jelentkezett. Csakhamar azonban – szakítva a joggal – bölcsész tanulmányokba kezdett, és a Fiatal Művészek Klubjának vezetője lett. Ekkoriban jelentek meg első versei is, amik már elővetítették későbbi költői, írói munkásságát. A 60-as évek közepén Kormos István költő, kiadói szerkesztő biztatására kezdett el a gyerekirodalommal foglalkozni. 1968–1971 között a Magyar Televíziónál dolgozott, 1978–1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztőjeként tevékenykedett, a Kincskereső egyik alapítószerkesztője.

Csukas_Istvan

Csukás István munkásságát rengeteg elismerés jelzi. Fontosabb díjai között tarthatjuk számon az 1977-ben és 1987-ben neki ítélt József Attila-díjat, az 1978-ban és 1982-ben elnyert Ifjúsági Díjat, a ’84-es Művészeti Alap irodalmi díját, az Andersen díjat, az Év könyve elismerést, a Kossuth-díjat vagy a Prima Primissima díjat. Több színpadi művet is írt, köztük az Ágacska című alkotása nagy sikereket tudhat magáénak. Csukás István nemzetközi porondon elért eredménye is igen figyelemreméltó. 1975-ben Hollywoodban, a X. televíziós fesztiválon az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Keménykalap és krumpliorr című játékfilmje elnyerte a fesztivál Nagydíját, illetve az Év Legjobb Gyerekfilmje kitüntetést.

Meseregényeiből olyan örökemlékű karaktereket nőttek ki, mint a Süsü, Mirr-Murr kandúr, Pom Pom, Gombóc Artúr, a Nagy Ho-ho-ho-horgász, Sebaj Tóbiás, vagy A legkisebb ugrifüles alakjai, hogy csak néhányat említsünk. (Lényegében azt gondolhatnánk, hogy maga Csukás István sem egy valóságos személy, sokkal inkább egy megtestesült mesefigura.) Megfilmesített művei között olyan jelentős alkotások szerepelnek, mint a már említett Keménykalap és krumpliorr, a Csicsóka és a Moszkitók, vagy a Vakáció a halott utcában. Karakterei szerethetők, páratlanul kidolgozottak, és hihetetlen fantáziáról árulkodnak.

A Kisújszálláson született írót 2013-ban a III. kerület díszpolgárává választották. Csukás István egy zseni.

Forrás, fotó

Pityer

Szerkesztő, oldalgazda, a Retró Legendák alapítója

További cikkek a témában

11-es villamos

Ezeket a villamosokat ma már hiába keresnéd – Eltűnt villamosjáratok nyomában

1960-ban elkészült Budapest első Általános Rendezési Terve, mely elsősorban a város fellazítását tűzte ki célul.

Hawaii pizza

A hawaii pizzát valójában Kanadában találták ki

Lehet imádni vagy utálni, a sonkás-ananászos feltét a legtöbb pizzéria kínálatában megtalálható. De mi a története, és hogy került egy édes déligyümölcs a paradicsomszószos tészta tetejére?

Nagy piramisok

Le fogsz ülni: Ennyi idősek valójában a nagy piramisok

Az időszámításunk előtt 25. században épült gízai piramisok – más néven nagy piramisok – olyan régiek, hogy még a legismertebb fáraó, Tutanhamon is ősi építményekként hivatkozhatott rá életében.