Karinthy és Kosztolányi tréfái

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső között életre szóló barátság köttetett, s mint az igaz barátok, úton-útfélen megviccelték egymást. Habár a két tollforgató néhány tréfája akkoriban sok embernél kiverte volna a biztosítékot, csak barátságuk mélységét bizonyítja, hogy nem sértődtek meg egymás ugratásain, sőt! Ma a két irodalmár hecceiből szemezgetünk egy kicsit a blog hasábjain.

Karinthy egyszer képes volt egy egész gyereksereget felbérelni barátja megviccelésére. A történet úgy szól, hogy a gyanútlan Kosztolányi Dezsőt egyszerre népes gyerekhad fogta körül, s a költő szorgosan osztotta ki az autogramokat a lurkóknak. Azonban a friss aláírás-tulajdonosok újra meg újra sorba álltak Kosztolányi elé, hogy az irodalmár harmadszorra-negyedszerre is papírjukra biggyessze a nevét. „Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás?” – kérdezte a költő meglepetten. „Tetszik tudni –, jött a bemagoltatott válasz – ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt.” Ám az eset fordítva is megtörtént; az Így írtok ti szerzője sem kerülte el barátja autogramos beugratását. A felbérelt gyerekek egy alkalommal Karinthynak adták vissza a frissen aláírt papírokat, egy elnéző mosoly kíséretében: „Ja, hogy ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!”

Karinthy_Kosztolanyi

Egy másik alkalommal Karinthy egy baráti társaságban határozta el, hogy telefonon fogja megviccelni barátját. Egy virágcserépből kavicsot vett ki, megmosatta, majd a szájába tette. A telefont Kosztolányi vette fel. „Itt doktor Piré Bihán beszél, az esztergomi nőegylet titkára” –, mondta Karinthy, a kavicstól elváltozott beszédstílusban. „Nagy tisztelettel üdvözlöm a mestert. Szeretném egyletem nevében előadásra hívni a nagy költőt. Lehetőleg a napokban.” Kosztolányi nem ismerte fel a barátja hangját, így Karinthy tovább ütötte a vasat: „Szabad még kérdeznem valamit?” – „Csak parancsoljon, Piré uram!” – „Igaz-e, hogy Karinthy úr önnek jó barátja?” – „Igaz.” – „Elhozná őt is magával?” (…) „Aztán mi legyen a program?” – „Mit akarnak?” – „Hát úgy gondoljuk, hogy elébb a mester olvasson fel néhány verset, utána Karinthy úr is, aztán az egyik is mondjon el egy karcolatot, a másik is. Akkor tartsunk szünetet.” (…) „Végül az urak tartsanak párjelenetet.” – „Mint érti ezt, Piré úr?” – „Úgy értem – mondta Karinthy, és kiköpte szájából a kavicsot, hogy Kosztolányi meghallja a hangját –, úgy értem, hogy ketten kilépünk a színpadra, én letolom a nadrágomat, te pedig mögém térdelsz, és kinyalod, Desiré!”

Kétségtelen, hogy Kosztolányi igen elegáns irodalmi jobbegyenest vitt be az alábbi verssel barátjának. A vers egy akrosztichon, a sorok kezdőbetűit összeolvasva tárul elénk a mű igazi, rejtett mondanivalója. Karinthy biztosan jót derülhetett a tréfán.

Kosztolányi Dezső – Nyár, nyár, nyár

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Forrás 1,2 Fotó


Hozzászólások

Olvass bele ezekbe is...