A menedzserkalkulátor

Ha a hétzenés kvarcóra menő dolog volt, akkor igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg egy poszt erejéig a villanynoteszről is. Mikor még nem hódítottak a mobiltelefonok, és a táblagépek még tervezési fázisban sem voltak, akkor is volt kütyü, ami a zsebünkben lapulhatott. A mai bejegyzés a menedzserkalkulátorok divatjáról szól.

Érdekes, hogy a szerkezet, amennyire gyorsan teret hódított a ’90-es években, és amennyire menő dolognak számított, olyan gyorsan vált később szinte már-már cikivé. Azonban kétségtelen, hogy a zenélő órához hasonlóan a menedzserkalkulátor is státusszimbólummá vált mind a fiatalok, mind az idősebb generáció körében.

Az okoskütyük előfutára a menedzserkalkulátor?

Jellemzően azok a születésnapok és telefonszámok kerültek bele, amiket az ember amúgy is fejből tudott (az enyémben az otthoni számunk is benne volt), de nem is ez volt a lényeg. Az igazán fontos pontja a kalkulátornak a jelszavazhatósága volt. Az, hogy amit oda beleírtunk, csak és kizárólag a jelszóbirtokos láthatta, ami – nem is kell mondanunk – hétpecsétes titok volt. Valószínűleg ember nem volt az országban, aki hipertitkos adatokat tárolt volna benne, sőt az elvesztésével lehet, hogy az összes benne lévő adatot felsorolta volna egy kis fejtörés után, de a jelszó, az jelszó.

menedzserkalkulator

A kalkulátorok 16-256 KB memóriával, és a ma már megszokott QWERTY billentyűzettel rendelkeztek, a kijelzőjük pedig kezdetekben 2-4 soros LCD-k voltak. Az elmaradhatatlan funkciók, amik alapkellékként szerepeltek minden masinában:

–        Memo (tetszőleges szöveget, feljegyzést lehetett rögzíteni)
–        Telefonkönyv (név, telefonszám, esetleg cím beviteli lehetőség)
–        Számológép
–        Naptár (egyes gyártmányok figyelmeztetéssel is)
–        Események (születésnapok, ünnepek rögzítésére)
–        Világidő (ha esetleg New Yorkba menet is magunkkal vittük volna)

Később bizonyosan megjelentek a piacon a fejlettebb példányok is, de azok az én fiatalságomból már kimaradtak. Érdekesség, hogy a fenti funkciók megtalálhatók a mai mobiltelefonokban is, így aki ma maroktelefonnal rendelkezik, az egy kicsit az egykorvolt menedzserkalkulátorok előtt is tiszteleg egy kicsit.

Forrás, fotó

Pityer

Szerkesztő, oldalgazda, a Retró Legendák alapítója

További cikkek a témában

Traktorok

Retro traktorok a történelemből

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy az emberek mikor hozták létre az első traktorokat, akkor az időbe
egészen a 19. századig kell visszarepülnünk.

Ikertelefon

Mi volt az ikertelefon, és miért kergetett az őrületbe minket?

Az ikertelefon a modern videóhívások és internetes összeköttetések tükrében ma már rossz viccnek tűnik csupán, jóllehet volt idő, amikor a hétköznapok cudar valóságaként köszönt ránk.

Masszázs és relaxáció

Rekreáció és masszázs a szocializmusban

Erősen téved, aki azt gondolja, hogy a különböző masszázs és dögönyöző gépek az újkor vívmányai. Nézzük, hogyan töltődtünk fel a szocializmusban.